2009. október 27., kedd

Anna otthona: Lakberendezés, otthonteremtés

Anna otthona: Lakberendezés, otthonteremtés

Lakberendezés, otthonteremtés

Lassan a vége felé közeledik egy tervezési munkám, és már látszik, hogy milyen is lesz a végeredmény. Pontosan egy éve kezdtük, és már csak a dekoráció és a függönyözés van hátra.


Utóbbi még egy nagyobb „falat” lesz, Megbízóim ezért egy kicsit „rápihennek”-



A munkálatokba a falak felhúzásával egy időben kapcsolódhattam be, tehát éppen jókor. Ez egy nagyon ideális állapot, hiszen a vázlattervek készítése során már kiderülhet, mennyire jól bútorozhatóak a terek, mennyire lettek jól meghatározva a térkapcsolatok. Ekkor még nagyobb költségek nélkül lehet módosítani is az eredeti alaprajzon.



Ebben az esetben  erre nem volt szükség, hiszen egy jól átgondolt, funkcionálisan remekül használható, minden igényt kielégítő otthont tervezett az építész.

A házat geotermikus fűtéssel látták el, a vezetékek a padlóban és a mennyezetben is futnak. Ez a konyhai lámpák kiválasztásánál okozott csak egy kis fejtörést, de végül persze egy pici kompromisszummal megoldódott ez is.

A  belső trek hangulata már így, függönyök nélkül is nagyon meleg és barátságos, remélem, - a csatolt képek alapján el lehet dönteni - nem csak én gondolom így.
                                                                    
                                                                                     

Az olasz konyha gyönyörű, fekete üvegből készült, és mindennel fel van szerelve.
(Figyelmes nézelődő észreveheti,  hogy a blogom főcímében szereplő fehér bútor édestestvére, amit a tavalyi BNV  Trendszigeten állítottunk ki a LOSZ standján.)

A fürdőszoba sajnos nem látszik elég jól, és a fotó minősége sem tökéletes, de felnagyítva talán látszik a csempék szép mintája.Nappali




Ezek a kék hangszórók csak átmenetileg vannak itt...
Ha elkészülünk a függönyözéssel, és néhány dekoráció is a helyére kerül, biztosan egészen más lesz a hangulata, de én már így is szeretem.

2009. október 15., csütörtök

A japán kerttel kompatibilis a japán kutya?

Akitások figyelem!
Az alábbi kérdésre várok válaszokat!
Kompatibilis-e a japán kutya a japán kerttel?

2009. október 13., kedd

Anna otthona: Őszi színek a lakásban

Anna otthona: Őszi színek a lakásban

Őszi színek a lakásban

Az ősz színei a lakásban


Olyan hirtelen köszöntött be az ősz, hogy a kiskabáttal egy időben a meleg takarókat is elő kellett venni a szekrényből. Hogy otthonunk hangulatát is melegebbé varázsoljuk, használjuk a színek erejét.



Azt mindenki tudja, hogy a meleg színek jótékonyan befolyásolják hőérzetünket, de nem mindegy, hogy mely árnyalataikat használjuk.

Ősszel a természetben előforduló színek a termések, falevelek színei: a vörös, az okker, a rozsda, a mahagóni, a fenyő- és olívzöld, a püspöklila. Képzeljük magunk elé a rozsdavörös levelek közül kikandikáló szőlőfürtöket, a tálban pirosló almákat, a dísz- és sütőtökök meleg sárgáit.

Ezeket a színeket alkalmazzuk otthonunkban is.

Cseréljük le könnyű nyári függönyeinket és tegyünk föl egy vastagabb kelméből készült sötétítő függönyt. Ez melegebb hatást kölcsönöz, azonnal meghittebb lesz a helyiség, és - nem utolsó sorban - a huzattól is megvédhet. Ügyeljünk arra, hogy a kiválasztott textil színárnyalata összhangban legyen meglévő bútorainkkal, falszíneinkkel.

A függöny anyagából készülhetnek párnák a kanapéra. Előkerülhetnek a vastagabb szőnyegek is, és esténként gyújtsunk illatgyertyákat, pl. fenyő, narancs, vagy erdei gyümölcs illatút.

Tippek színpárosításokhoz:



  1. okker vagy kukoricasárga + szederpiros, kékszőlő
  2. rozsda vagy rézvörös + petrolkék,
  3. téglavörös vagy narancsrózsaszín + olívzöld, fenyőzöld

Vigyázzunk az arányokra!

Minél intenzívebb egy színárnyalat, annál kisebb felületen alkalmazzuk! Például a sárga a lilával kb. 1:3 arányban mutat jól, ugyanakkor a bíborvörös a zölddel 1:1 arányban párosítható, mivel mindkettő egyforma intenzitású.

Nem mindenki kedveli az ősz színeit, és ez így természetes. Alkatunktól függ, mely színek társaságában érezzük jól magunkat. Ne féljünk kisérletezni, de ügyeljünk az arányokra és válasszuk ki a textileket, mielőtt hozzákezdünk a falfestéshez!