2010. január 30., szombat

Lámpamustra

A világításnak a lakásban végzett állandó és alkalomszerű tevékenységeket egyaránt ki kell szolgálnia. A világítótestek formája, a bennük lévő izzók erőssége és színárnyalata együttesen formálja  látási körülményeinket, szolgálja, vagy rontja komfortérzetünket. A jól megválasztott világítás barátságos légkört biztosít étkezéshez, baráti beszélgetéshez, segíti a koncentrálást szellemi tevékenységnél, és biztosítja a pontos munkavégzést.
Nem mindegy tehát, hol, mivel világítunk.
A lakberendezési munka fontos része a világítási terv elkészítése. Ebben pontosan, - a berendezési tervnek megfelelően - kell bejelölni az általános, a helyi vagy funkcionális,  a hangulatvilágítás, a dekorációs világítás helyét, és azt, hogy melyik fény honnan legyen kapcsolható. Fontos megjelölni az elektromos dugaljak helyét és számát is, hiszen előfordul, hogy egymás mellett  többre  is szükség van. Amennyiben nem a lakberendezési elvárásoknak megfelelően  készül a világítás kialakítása, az a későbbiekben sok bosszúságot okozhat.
Ezeket a gyönyörű Tom Dixon lámpákat
már Budapesten is meg lehet vásárolni.
Építkezés, lakásfelújítás előtt tehát mindig át kell gondolni, mi hová kerüljön,  de festés előtt is adódik alkalom a korrigálásra.

Artemide
A helyiségek használatából kiindulva kezdjük a tervezést.
Louise Pulden


Minden helyiségben szükség van általános világításra, ami lehet a szoba közepén lévő mennyezeti lámpa, de lehet süllyesztett halogén, vagy fríz mögé rejtett fénycsöves világítás is.  A helyi, vagy funkcionális világítás kialakításához gondoskodjunk csatlakozóhelyekről. Az olvasó és asztali lámpák helyét is pontosan meg kell határoznunk.A hálószobában az ágy melletti olvasólámpák, a dekorációs és polcvilágítás halogén, vagy LED legyen. Jó megoldás, ha a mennyezeti világítás az ágy mellől is kapcsolható.


Foscarini

Az étkezőasztal fölé mindenképpen kerüljön világító test, akár több is, és az sem baj, ha a magassága állítható, a  konyhában pedig ne feledkezzünk meg a pult megvilágításáról, amit a fölső szekrény aljába szerelt lámpákkal oldhatunk meg.
Fontos még a fürdőszoba jó látásviszonyainak kialakítása: az általános világításon kívül a tükör két oldalára is kerüljön fényforrás, itt azonban ügyelni kell a fröccsenő víz miatti IP  védelemre.
A korszerű lakberendezésben elterjedt megoldás ún. világítási képek kialakítása. Ekkor meghatározhatjuk, hogy egy gomb megnyomásával mely lámpákat tudjuk egyidejűleg felkapcsolni.

2010. január 23., szombat

Ülőgarnitúrát keresgélek egy munkámhoz,
ezeket a modelleket a Musterring  kínálatában találtam.


A lehajtható háttámla ad egy kis mozgalmasságot, a fekete - fehér színvilág nagyon trendi.
Nekem nagyon tetszik, nyomát sem látom a  "német szögletességnek".


Ez a forma egy kicsit megszokottabb, de  ez is megfelelő lehet. Ismerve a gyártót, biztosan nagyon
kényelmes. Egy világos szőnyeggel, néhány párnával feldobva már nem is olyan unalmas.



Találtam egy szürkét is, de azért ez nem tűnik olyan kényelmesnek.
A lábtartóval összetolva viszont egy kétszemélyes vendégágy alakítható ki belőle.

2010. január 14., csütörtök

Válasszunk parkettát!


Tegnap megkaptam az új Kahrs parketta-katalógust. A kiadvány - mint mindig - most is tele van gyönyörű, inspiráló fotókkal, öröm lapozgatni. 

A Kahrs parkettákról tudni kell, hogy  valódi fapadlókról beszélünk. A többrétegű parketták között találhatunk kétszer újra csiszolhatót is, ennek fedőrétege 3,6 mm, a vállalt garancia 30 év. A termékkínálat nagyon  változatos, az egészen világostól a sötét fafajtákig, a lakkozottól az olajozottig, 1, 2 és 3 lamellás kivitelig terjed  a
választék.



Saját stílusunkat is kialakíthatjuk, ha rákattintunk a http://www.kahrs.com-ra/.  Itt a virtuelle showromban választhatunk a különböző helyiségtípusokból (nappali, háló, konyha), hozzáadhatjuk a kedvenc parkettánkat,  és a bútorok és falak színét is megváltoztathatjuk.
A kész enteriőr fotója kinyomtatható, így nagy segítségünkre lehet a berendezkedésben.


2010. január 2., szombat

December


Van egy kis lelkiismeret furdalásom a blogolás elhanyagolása miatt, de sajnos - vagy hála az égnek - nem volt rá időm. Be kellett szereznem néhány dekorációt,













Aztán esett a hó, amit Miki nagyon élvezett.

Kőszegen is jártunk.



 A nagytétényi kastélyban ismét volt fenyődíszítés, de idén sajnos nem jutottam el. Ezeket a képeket tavaly készítettem.

 

Egész évben gyűjtöttük a dugókat, és


                                            adventi koszorúkat készítettünk a Barátainknak.



Otthonra is készült néhány dekoráció.

23-án még befüggönyöztünk egy lakást,


Aztán  eljött a Karácsony.





Innentől már béke és nyugalom vesz körül, még a Szilvesztert is pihenéssel töltöttük.

Az újévi malacsültnek nagy sikere volt, természetesen lencse is készült. Minden esélyünk meg van tehát arra, hogy jólétben teljen 2010...
Mindenkinek ezt kívánom!