2010. február 14., vasárnap

Anna otthona: Textilek, színek, trendek, tapéták

Anna otthona: Textilek, színek, trendek, tapéták

Textilek, színek, trendek, tapéták





Ilyenkor év elején a bútor-, lakástextil- és tapétagyártók is bemutatják az új trend szerint megkomponált kollekcióikat, a belsőépítészettel, lakberendezéssel, dizájnnal foglalkozó szakemberek pedig lelkesen végigjárják az összes kiállítást, bemutatót, begyűjtik a világhálón elérhető információkat, és minden lehetőséget megragadnak arra, hogy képben legyenek.

Rengeteg elemzés olvasható később a különböző folyóiratokban, honlapokon, blogokban a trendekről, ezért én most nem mennék bele nagy mélységekben, hiszen nem vagyok szakíró, nem is ez a feladatom.

Az mindenesetre már a tavalyi milánói iSaloni-n is szembetűnő volt, hogy nagyon sok fehér színű bútort állítottak ki, és ez most már teljesen egyértelműen az idei trendet is jellemzi. Divatos minden stílusban: a minimálban többnyire magas fényű, a tradicionális enteriőrökben matt frontokkal.










A fehér bútor igazán kedvelt a lakberendezésben, időről időre újra megjelenik, és néhány évig tartja is magát. Szeretjük, mert tisztaságot sugall, és szeretjük, mert minden színnel társítható. Erre most meg is van minden lehetőségünk, hiszen a púder színek éppúgy divatosak, mint élénkebb társaik.





























A frankfurti Heimtextil kiállításon megfogalmazott irányzat az UNI(RE)VERSE, melyben az „UNIVERSE” a globális, átfogó jelleget, míg a „RE” a design gondolatok újraértelmezését jelenti. Kádárné Kelemen Ildikó, a Mediterrán Álmok ügyvezetője beszámolója szerint  a 4 fő irányzat  a következő:

- Futurustic: A természetes egyszerűség igényes kedvelőinek szól. Az öko luxus sok esetben újrahasznosított anyagokkal dolgozik, gyakoriak a gyökérszerűen szövött anyagok, a habosra pliszírozott papírtapéták, a rusztikus felületű bőrök. Természetes színek, arannyal ékesítve.

trend group


trend group

- Temptation: (Kísértés) Merész színkombinációi a csábításról szólnak. Elnagyolt minták, férfias színek, mint pl. burgundi vörös, vagy rézvörös, az olajzöld, de újra itt van a királykék is.


Textil House
Casa deco

- Hypernature: Természetes anyagok, mint pl. a bambusz és a len, visszafogott pasztellszínek, mint a halványrózsaszín, vízkék és zöld, barnával és feketével kombinálva.

Casa Deco
                                                            House and Home

- Intuition: (megérzés) A vidám, színes terek kedvelőinek, akik a funkciót és az egyszerűséget tartják fontosnak. Minták: naiv figurális és modern geometrikus. Színei: élénksárga, lila, korallpiros, zöld, barna.
Casa Deco

Casa Deco


Újra divat a tapéta, és a gyártók el is kényeztetnek bennünket gyönyörű darabjaikkal.

Ha tapétavásárlásra adnánk a fejünket, nem kell sokáig keresgélnünk, minden komolyabb lakberendezési üzletben találunk kedvünkre valót.

Divat a nagymintás, az apró virágos, a nagyon színes, és az éppen látható, ami alatt azonos szín fényes – és matt párosítását értem. Az igényes vásárlók egy kollekción belül megtalálhatják a mintás és egyszínű tapétát az azonos mintával készült lakástextilekkel, és mindezt legalább 5-6 színben.


Casa Deco






És ha a fürdőszobánkat is tapétával szeretnénk burkolni, jó megoldás lehet az újrahasznosított üveg felhasználásával készült luxus falburkolat.


trend group