2010. március 23., kedd

Új irodám berendezése

Ma "hivatalosan" is elkezdtem új irodám berendezésén gondolkozni. Ez
igazából nem is iroda, inkább egy kis üzlethelyiség lesz, ahol majd az
ügyfélfogadáson kívül néhány lakberendezési, belsőépítészeti
terméket is meg tudok mutatni ügyfeleimnek. Rengeteg
katalógusom és termékmintám van, ami szinte már áttekinthetetlen,
ennek egy részét mindenképpen átviszem az új helyre.

Irodabútorokat nézegettem ma, és az Icotrade nyílt napját kihasználva,
annak kínálatában találtam is néhány szép darabot. Elsőként mindjárt egy
gyönyörű, üveglapos íróasztalt, ami persze nem férne el, csak álmodozom.

Azért nem keseredtem el, hiszen mindjárt mellette találtam egy egyszerű, ámde
praktikus darabot. Az asztal végében lévő, kihúzható szekrény helytakarékossága miatt
tetszett meg. Mellette a zöld szék is nagyon tetszik.

Mostani irodánkban alkalmazott színpárosítás a  wenge / citrus, amihez ez a darab is
könnyen illeszthető.
Továbbmenve azonban megtaláltam az "igazi"-t:



Ez a szék kifejezetten nőknek készült, ergonómiai kutatások eredményeit figyelembe véve.
Nagyon kényelmes, a gerincemet éppen ott támasztotta meg, ahol kell. Az ülés is úgy van kialakítva, hogy a lehető legkényelmesebb legyen. Egyszóval éppen megfelelő.
Sajnos a kárpit nem az én színvilágom, de természetesen más színnel is rendelhető.

Szerintem emellett fogok dönteni, mert a napi, olykor 15 órás író- vagy számítógép asztal melletti ülés nem tesz jót, néha megfájdul a derekam, a hátam.

Aztán találtam még egy - illetve több -  nagyon klassz dolgot:

Ezek a gyerek székek szín- és formavilágukat tekintve igazán trendinek mondhatók! 


Arról nem is beszélve, hogy játékosságukkal a gyermekek valódi kedvenceivé válhatnak.
A beépített labdával készülő ülőalkalmatosság keménysége a légnyomás szabályozásával állítható.


Ezek a fali órák is nagyon tetszenek! Kicsit továbbgondoltam a dolgot, és már kezd kialakulni
valami egyedi falfestés a számlap mögé... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tetszett a bejegyzés? Mondd el, mire gondolsz!