2011. december 5., hétfő

Elkészült munka 1.

2011 januárjában keresett meg telefonon egy hölgy, hogy épülő családi házuk berendezéséhez kérjen segítséget. A részletek megbeszélése után abban állapodtunk meg, hogy a földszinti helyiségek megtervezését bízza rám, a pince és az emelet nincs annyira szem előtt, azzal ő maga is elboldogul.
Az építész alaprajzzal nem volt megelégedve, és nem véletlenül: a térszervezés sajnos nem sikerült túl jól. A  külső homlokzat  nagyon meggyőző, és látványos lett, ezért  a terveket elfogadták, de egyúttal azt is eldöntötték, hogy lakberendező segítségét kérik a jobb térkihasználás érdekében.  A munka során   néhány módosítást hajtottam végre az alaprajzon: a télikert helyett gyerekjátszó került a nappali szoba mellé, és az eredetileg a télikertből nyíló vendég WC-t áthelyeztük a garázs felőli bejárathoz. Ehhez a kamra méretét le kellett csökkenteni, de a pincében - ami igazán nem is pince, mivel a hátsó kertre teljes nagyságú nyílászárókkal kapcsolódik - rengeteg tárolási lehetőség adódik.
A földszinti berendezendő helyiségek a következők lettek: Nappali, konyha, étkező, kamra, dolgozószoba, gyerekjátszó, előszoba lépcsőfeljáróval,  egy kis közlekedő és egy WC.

 Axonometriák
















A funkcionális téralakítás utáni legfontosabb teendőm az álmennyezetek és a világítás megtervezése volt. Ügyfelem ragaszkodott a nappaliba épített polcrendszer kialakításához is, így elég komoly gipszkartonos munkák elébe néztünk.
Ezek itt a tervek:



... és ez lett a valóság:






Az eredeti elképzelés szerint a falak színe világos krém színű lett volna, követve a konyha falán lévő metro csempe színét és az ahhoz választott bútor magasfényű frontjait. 

Végül a tulajdonos és a kivitelező egy erősebb színárnyalatot  kevertetett ki, ami az életben azért nem ennyire sárga.
Megmutatom a konyha egy részét is, bár nem lett felkészítve a fényképezésre:





Az étkező falára egy tulipánokat ábrázoló óriásposztert választottunk,  a  virágok szárainak  és leveleinek  színe inspirálta a dekor függöny választásunkat. 






A garázs felőli bejáratnál lett kialakítva egy pici WC - kézmosó helyiség, melyben szintén a krémszínű metro csempét használtuk a burkolásra, kiegészítve ezzel a gyönyörű mozaikkal:



A lépcső mellé ez a szépséges  tapéta került:


Ahány kép, annyi szín :(     Egy profi fotós ebből sokkal jobbat hozott volna ki, de arra sajnos nem kaptam engedélyt.

Az emeletre érve ez a kép fogad bennünket:
 A gyerekek épségére biztonsági zárral ellátott ajtó vigyáz.

A munkák előrehaladtával megbízást kaptam a felnőtt fürdő megtervezésére is.
Legközelebb azt mutatom meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tetszett a bejegyzés? Mondd el, mire gondolsz!